Kaptam egy fácánt. Nem vagyok egy hős, ha nekem kéne levágni, vagy kibelezni egy csirkét, akkor áttérnék tisztán a sárgarépára. De az istenek, és a barátaim szeretnek, így bontott fácánt kaptam. (tudod, bontott csirkét, bontott csirkét). A darabokra szerelés már ment. A mellehúsát is leválasztottam a csontról. Feltettem sóval, egész borssal az egészet főni. Közben előkészítettem a tepsis krumplit egy kis kacsazsírral. Mikor a hús megpuhult, kiszedtem a nagyobb darabokat, mell, comb, szárny, megborsoztam, baconbe csavartam, és ment a már elősütött kruplira. Azt már csak meg kellett nézni néha.
És a leves. Ment bele a fehérrépa, sárgarépa, szárított lestyán és petrezselyem levél és az őrölt szárított tárkony. Mikor ez is megpuhult, jött a lisztgaluska, és tejfölös habarás.
Na, a lisztgaluska. Több, mint hatvan éven keresztül nem hallottam róla. Egy barátnőm mesélte, hogy a mamája szokta főzni levesbetétként. Rábuktam, azóta sokszor csináltam. Tegnap, a félkész levesnél ez a barátnőm futott be, na, jó, akkor, amig megcsinálom a habarást, csinálja meg a galuskát. Ő azt nem tudja, egyszer próbálta, akkor is szétmállott a levesben. De a receptet továbbadta! De tényleg jó, egy tojás, só, és annyi liszt bele, hogy sűrű krémmé kevered. És azzal a kiskanállal, amivel kikeverted, bele is szaggatod a levesbe.
Szóval a leves:
Ez van, nincs fényképező gépem, már nem is lesz, mert utazni már nem tudok, úgyhogy minek. Ez egy tizenéves telefonnal készült, ahogy ez is:
A jobb oldali darab a félbevágott mell, hogy el lehessen hinni, hogy hús van a szalonna alatt, az a piros meg egyszerűen olivában, egy kis sóval megsütött paradicsom.
És akkor a sztárfotó:
Ez nem az a fácán, amit megettem, de az a kutya, amelyik azt is „behozta”, ugyanilyen ügyesen, büszkén!
